|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.11. 16:14 - |
 |
[19-1]
-Van annak elég észhiánya... -De amúgy nagyon komoly volt amikor mást vert meg.Én meg gyorsan leléptem onnan, mert annyira röhögnöm kellett.Először is azért mert másnak ment neki másodszor meg mert utána a dupláját kapta vissza...szerencsétlen.
-Nekem is...Képzelheted, mikor elment az áram nem volt nálam se zseblámpa se semmi.Az a nagy semmittevés.Meg tisztára megőrjített a sötétség. Nekem meg ott kellett lennem órákat.Tudod ahol én lakok na ott úgy van, hogy mivel az nem valami forgalmas hely, senkisem jött arrafele fákylával meg hasonló.Borzasztó volt. -Gondolom neki már nem lehetett ilyen rossz hiszen a 6-os projekt tagjai mind olyan környéken vannak ami a legforgalmasabb, és állítólag VIP szobájuk van,tele mindennel.
-Különben nagyon sz*r csatázni.Képzelheted, hogy néztem ki utána... -Azt nem igen szerettem volna részletezni, rosszul na...
-De ezzel nem tudom kiírtani a bolygót.Van akinek tök frankó képessége van, nekem nem.-Jó nem is a bolygókiírtás volt a lényeg hanem, hogy az enyém nem elég erős.
Úgy döntöttem a szobámba vezetem be, semmi hátsó szándék.
/folyt a szobák |
- Jaj, szegény. - Nyögtem fel, mikor megadta a választ, majd eszméletlen módon nevetni kezdett. Vele együtt nevettem én is, eleinte a véleménykinyilvánításán, utána meg már azon, hogy mennyire nevet. - El ne terülj itt nekem. - Nyögtem ki, mikor végre sikerült abbahagynom, ugyanis félő volt, hogy Nathan a nagy hahotázás közben egyszer csak a földön találja magát. Amit nagyon nem szerettem volna tekintve, hogy, ha ott is tovább folytatja, elég nehéz lesz felkaparnom onnan, de egyébként is, ha csak nem segít rá. Azért lassan sikerült mindkettőnknek lecsillapodni, mielőtt bármelyikünket is dilisnek néztek volna.
- Azért ehhez kell egy bizonyos fokú észhiány. - Jelentettem ki a következő kérdésemre adott válaszára. Az igazat megvallva most sem értettem vele egyet teljesen, de azért kicsit máshogy láttam a dolgot mostanra. Sajnáltam azt a gyereket, akit szívatott, főleg azért, mert nagyon úgy tűnt, hogy nem képes a saját sarkára állni, és küzdeni a maga igazáért, véleményéért. De abban az esetben viszont teljességgel érthető volt, hogy miért szekálja mindenki.
- Na, hát az áramkimaradás, igen. Az nem semmi. - Grimaszoltam. - Volt már benne részem. - Folytattam. Be kell, hogy valljam nem is tartozott a kedvenceim közé. Nem voltam klausztrofóbiás tudtommal, mondjuk az nem jelent semmit, ha én nem tudom, de egy biztos, hogy a sötétet mindig is utáltam, és szerintem fogom is. Valamint az sem enyhített sokat a dolgokon, hogy a fele egyesületnépség gyertyákkal járkált, meg fáklyákat gyújtottak a folyosókon. De legalább most volt áram.
Mikor kijelentette, hogy csatázott, kicsit meglepődtem. Valahogy nem néztem volna ki belőle ilyen mértékű lazaság után, bár hát ki tudja. Komoly helyzetekben a legtöbb ember képes megacélozni magát.
- Biztosra veszem, hogy én sem fogom örökké elkerülni. Lehet, az első után már nem fogok annyira elidegenedni tőle, legalábbis remélem. -Fejtettem ki a véleményem. Kíváncsi lettem volna, hogy hol, és mikor harcolt, de inkább nem kérdeztem meg. Nem annak a fajtának tűnt, aki mindenáron büszkélkedni akar ezzel. A képességeinkre terelődött a szó, s a megjegyzésére hallkan felnevettem.
- De legalább hasznos. Egyszerű és nagyszerű, azt azért ne hagyd ki. Szerintem legalábbis így van. Bár a sajátommal sincs gondom, csak elég bonyolult, és sok fejtörést okoz. De szeretem a kihívásokat. - Mondtam mosolyogva, aztán figyeltem, ahogy elindul. Bólintottam, hogy oké, majd én is ellöktem magam a faltól, s elindultam, őt követve. Kezdtem én is unni magam egy kicsit, de ennek ellenére ötletem sem volt, hogyan tölthetnénk el kellemesen és hasznosan az időt egyszerre. Mindegy, ketten csak kiókulálunk valamit.
Folyt. köv: Ahol szeretnéd :D |
-Hát az. Egy balfék. -Miután ő nevetett én is belekezdtem és szó szerint röhögőgörcsöt kaptam.Nem tudtam abbahagyni. A falnak dőltem.-Szerintem mindkettő-válaszoltam a kérdésére miután sikerült moderálnom magam.
Nagyon jó társaságnak tartottam, én az a fajta vagyok, hogy csak azzal haverkodok aki szimpatikus.Aki jófejnek tűnik és ezzel a csajszival semmi baj nem volt. Laza volt és volt olyan vonása amiben hasonlítottunk.Jó mondjuk azzal a szekálós dologgal nem teljesen értett egyet dehát aztán úgy éreztem valamennyire sikerült félig -meddig meggyőznöm.
-Jaja, nincsenek ablakok meg tök sötét az egész.Minden az áramellátáson múlik.Ha áramkimaradás van, na az pech.-Végighallgattam a mondandóját-Én már csatáztam.és fogok is. -válaszoltam rövidre fogottan.
-érdekes képesség. jó neked.nekem olyan egyszerű.-vontam fel a vállam, majd elindultam elfele-gyere!-már unalmas vol ott dekkolni és fárasztó |
- Értem. - Bólintottam mosolyogva, mikor a barátai kerültek szóba. Igazából abból, ahogy mondta, no, meg a kézmozdulataiból tudtam, hogy nem nevezhetőek a szó legszorosabb értelmében barátoknak, először is azért, mert csak haverokként emlegette őket. A barátok és a haverok között pedig nyilván van különbség. Sok is. Én is elgondolkodtam rajta. Igaz, jópár embert ismertem, de a 6os csapat többi tagján kívül nem sok olyat, akivel szorosabb beszélőviszonyban lettem volna. Arcról meg nagyon sok embert, de olykor még a nevük sem jutott eszembe, csak annyi, hogy láttam-e már, vagy sem. Azért nem voltunk annyira vészesen sokan ezen a helyen, hogy mindegyik tizedik ember legyen csak ismerős. De ez már csak így volt. Lehet, hogy ez a legtöbb embernek unalmas lett volna, de én inkább egy kis biztonságérzettel adóztam afelé, hogy nem botlok az 500 illető között 450 idegenbe minden egyes nap, és legalább tudtam hova tenni az adott személyeket.
- Na, jó, akkor ehhez már nagyon szerencsétlen kell, hogy legyen! - Most akaratlanul is kibukott belőlem a nevetés, amikor meghallottam, mit követett el a fiú múltkor egy ártatlan személy ellen. - Akkor vagy te vagy olyan ügyes, hogy ne vegye észre, vagy ő iszonyúan figyelmetlen. Most melyik? - Néztem rá mosolyogva, kíváncsi tekintettel felvont szemöldököm alatt. Igen, még mindig nem osztottam az álláspontját, de érdekelt most már, hogy is van ez. És bevallom, kicsit még mulatságosnak is találtam.
- Örülök neki. - Mondtam Nathan felé fordulva, mosolyogva, mikor kinyilvánította, hogy azért nem veti meg a társaságom. Jól esett, tényleg, még, ha csak pár percig is szórakoztatjuk egymást, legalább addig egyikünk sem unatkozik, ahogy ezt már ő is mondta. Aztán innen a hely légkörére, meg hangulatára terelődött a beszélgetésünk.
- Igen, valahogy én is így gondolom. Bár engem egy kicsit nyomaszt, hogy mégis a föld alatt vagyunk, de hadi szempontból jó. - Fejtettem ki álláspontom, mikor ő is elmondta véleményét. - Na, a kémek, az egy másik tészta. Én még örülök, hogy nem futottam bele egybe sem. Amúgy ez, amit csinálunk, mind szép és jó, de ha egyszer itt balhé lesz. Vagy akár máshol. Nem is tudom, ki akarom-e próbálni. - Mondtam lassan, fejcsóválva. Kis ideig csendben voltam, aztán a fiú rákérdezett a képességemre. Arcára emeltem tekintetem, s láttam, hogy tényleg kíváncsi rá, legalábbis ez tükröződött a szemében. Kissé eltöprengtem, hogyan is tudnám a legérthetőbben, és a lehető legegyszerűbben elmagyarázni neki, majd kissé vontatottan, megfontoltan fogtam bele.
- Na, az tipikusan az a kategória, amit nagyon nehéz elmagyarázni elméletben. Lényegében talán hangmágiának lehetne nevezni, és körülbelül abból áll, hogy a hangjegyeket, meg azok rezgéseit tudom különböző módokon fizikailag kinyilvánítani, vagy, hogy is van ez. Nem csodálom, ha nem értetted, mert tényleg nem egyszerű. És le merem fogadni, hogy még én sem ismerem az erőmet teljesen. - Próbáltam azért szavakba önteni a dolgot, aztán kíváncsian vártam, mit reagál. |
-vannak "haverjaim" -tettem idézőjel közé a két kezemmel a szót,mert azok tényleg nem számítanak másnak csak egy kis társaságnak egy héten max. 3x és akkor is én keresem fel őket. - de őket inkább hagyjuk ki mert nem érdemelnek említést. De jah azért jól jött, hogy valakivel tudok azért dumálni. -mosolyogtam rá.Tény, hogy kissé beszédes volt, de azt szeretem mert legalább nem unatkozok mellette.A szóhasználata is érdekes volt.
-Dehogyisnem. Csak nem tudja, hogy ezt én csinálom vele.Multkor megvert egy ártatlan fiút mert azthitte ő az aki szórakozik vele.-Megint elő kívánkozott törni belőlem a röhögés, csakhát megpróbáltam uralkodni magamon hisz szemmel láthatóan más volt a lány álláspontja a témát illetően és ha megint felnevettem volna akkor azt már biztos nem úsztam volna meg ennyivel.
-Ugye...Én már észre sem vettem, hogy eltelt fél év.Csak most emlékeztettél rá és elgondolkoztam azon mióta is vagyok itt. -Igazából tényleg nem az izgatott, hogy éppen hány hónapja tengetem itt mindennapjaim.Hamar szalad ám az idő. Az egyedüli ami eddig nem tetszett, hogy nem akadt olyan csajszi aki egy hosszabb kapcsolatra vevő lett volna. A többi egyéjszakást most hanyagoljuk.
-Kibírható, mert a kiképzések ellenére otthonias a hely, bár néha titokzatos és az ember sohasem tudhatja, hogy nem éppen egy Venom kémmel van dolga. Ha annak bedőlsz véged. Neked mi is a képességed különben?-kérdeztem rá.Nem vágom a 6-os project tagjainak képességeit.Nem is igen izgatott, úgyhogy nem néztem utána.
Csak már kicsit úntam ott álldogálni. -Jhajj nem megyünk már be az előszobába vagy valahova?-Szóltam hozzá kicsit siettetően. |
Kicsit én is meglepődtem, hogy ilyen hosszú ideje itt van, és még nem láttuk egymást. Márpedig a 6-os projekt már nem mostani dolog, úgyhogy tényleg nem számítottam zöldfülűnek, annyira. Elmosolyodtam, majd válaszoltam.
- Akkor minden valószínűség szerint elkerültük egymást. Bár megjegyzem sajnálom, mert, ahogy észrevettem te is elég egyedül voltál. Hát én sem bővelkedek mostanában a társaságban, de most legalább boldogítjuk egymást. - Nevettem fel könnyedén. Reméltem, hogy nem zavarja a szómenésem, mert hát megint beindultam, de úgy rendesen. Mint, ahogy ez tőlem megszokott volt. És az arcomról egy percig sem tűnt el a vidám mosoly, ami most, hogy nem voltam magányos rögtön visszatért. A szemeim is jókedvűen csillogtak, s ahhoz, hogy ezt tudjam nem kellett tükörbe néznem, ismertem már magam annélkül is eléggé ahhoz, hogy mindezt megállapítsam.
Szerencsére a kis nyugtalanságom hamar elmúlt az előbbi incidenst illetően, bár Nathan álláspontját meghallgattam, de a véleményem attól függetlenül nem változott. Ezt az információt viszont inkább megtartottam magamnak.
- Kááár? - Kérdeztem egy picit megemelkedett szemöldökkel. - Na, mindegy, ez azt hiszem, egy terméketlen téma lesz. - Mondtam kissé lemondóan, fejcsóválva, letettem róla, hogy meggyőzöm az igazamról, bár általában nem szoktam feladni. Mindenesetre annyit már sikerült leszűrnöm, hogy a fiú elég lazán veszi a dolgokat, ami nem probléma, de nem igazán toleráltam, ha valaki ilyen flegma, és gyakran felkaptam a vizet. Majd visszafogom magam, ezt már most elhatároztam.
- És még nem akadt ki rád? - Kérdeztem meglepetten. - Akkor földig hajolok a türelme előtt. - Jegyeztem meg kissé csípősen, de nem szándékoztam vele megsérteni Nathan-t, ezt alátámasztva a mosolyom jelen maradt továbbra is. - Akkor valószínű, ez már berögződött nálad, ha oda se kell nézned. - Mondtam kicsit viccesebbre véve a formát nem sokkal azután remélve, hogy, ha esetleg mégis rosszul esett volna neki az előbbi megnyilvánulásom, akkor ez elveszi az élét a dolognak. Alapjáraton rendesnek, és normálisnak tartottam az érdekes humorérzéke ellenére, így semmi kedvem nem volt összetűzésbe bonyolódni vele. Mindenesetre mindettől eltekintve örültem neki, mikor újra az ittlétünkre kanyarodott vissza a beszélgetés. Mindjárt nem olyan veszélyes vizeken eveztünk, és jól esett a tudat.
- Fél év... Hát az már nem semmi. - Mondtam tűnődve, még mindig mosolyogva. Most már nem volt akadály, hogy ránézzek, nem jöttem annyira zavarba tőle, hamar megacéloztam magam, bár még mindig elismertem, hogy a gyengébb lelkületű lányok már a padlón hevernének ájultan. Nekem annál egy kicsit nagyobb, na, jó sokkal nagyobb volt a büszkeségem, és amúgy sem az volt a célom, hogy az ittlétem alatt minél több szerelmi ügyem legyen, sőt... Még jobban is zavart volna a dolgomban, ami miatt itt tengedtem a napjaimat.
- Azt hiszem ,a képességedre már nem kérdezek rá, mert volt szerencsém látni. - Mondtam, hangosan gondolkodva, csak, hogy megtörjem a csendet. - És... Mi a véleményed a helyről, ha már az ittlétnél tartunk? - Érdeklődve fürkésztem az arcát, csak egy beszélgetésfenntartó kérdésnek szántam a szavaim, de mégis érdekelt, mit fog rá mondani. Eközben elhaladtak páran mellettünk, akiknek mosolyogva odaköszöntem, ugyanis volt közöttük ismerős. Aztán újra üres lett a folyosó, így hát kíváncsian fordultam vissza Nathan felé. |
Nem is értem miért pirult el, de amikor szó szerint azt mondta, hogy "Hát, te sem panaszkodhatsz." arra már csak mosolyogtam. Nem szokták ezt mondani, bár igenis bírom a nevemet a szüleim szerintem jól választottak. Úgy illik rám.
Amikor a szemeimbe nézett, hát azthiszem valaki zavarba jött. Nem baj. már megszoktam :'D De nálam már ott esélyes volt, hogy milyen szép.Ez az első szempont amit nézek. A 2. hogy rendes-e.Ő nem tűnt bunkónak.Így nyert ügye volt már akkor.
-Tényleg? Én még egyszer sem láttalak.-Azt valahogy megéreztem, hogy ingerült lett attól amit csináltam.Sajnos amikor megszólalt nyílvánvaló volt, hogy feldühítettem vele. Akármennyire is palástolta azt, hogy mérges a hangjából kihallottam.
-Az de kár. -Majd újra megnéztem azt a szerencsétlen fickót. Ismertem. Mindig vele csinálom meg ezt. Csak most nem figyeltem kivel szórakozok.De aztán rájöttem, hogy megint őt sikerült kifognom.-Őt egyébként rendszeresen szivatom. nekem jó buli. Tudom most jön az, hogy ha velem is ezt csinálná valaki jólesne-e. De ez van. Engem is hányszor szivattak mégse lett vége a világnak.- Vágtam rá flegmán.Eztán visszakanyarodtunk az előző témára.-Régóta. Már 6 hónapja azaz fél éve.-Néztem rá.Kifogytam az ötletekből, hogy miről dumálhatnánk meg amúgy is még feszítette az oldalamat a belőlem kitörni akaró nevetés. |
- Köszönöm. - Pirultam el kissé. Nem volt bajom a nevemmel, sőt, még tetszett is, elég különleges volt a maga nevében, mégis mindig zavarba jöttem, mikor szembedicsértek. De hízelgő volt a helyzet, nem, mintha bármikor is elszállnék magamtól. Hm... Nathan... Ízlelgettem magamban a nevét. Illett rá. - Hát, te sem panaszkodhatsz. - Nevettem fel, csak, mert valahogy muszáj volt kivágnom magam a helyzetből. Most először néztem a szemeibe, melyek kékes árnyalatban csillogtak, s valami olyasféle érzésem támadt, hogy hosszútávon nem bírnám állni a pillantását, így gyorsan félre is néztem. Közben konstatáltam magamban, hogy a helyes fiú kategória, bár én ne maz a fajta voltam, aki bomlott bárki után is, de akkor is, ennyit sikerült megállapítanom. Következőnek feltett kérdésére gyorsan válaszoltam. Én sem rajongtam a csendért, így minél előbb igyekeztem tehát fenntartani a beszélgetést.
- Nem, elég régóta itt vagyok már. Csodálkozom is, hogy nem futottunk össze eddig. - Mondtam mosolyogva, s ismét megengedtem magamnak, hogy ránézzek. Most tekintetem - annak dacára -, hogy volt benne valami, ami miatt nehéz volt, elidőztek arcvonásain, s nem feltűnően, de kíváncsian fürkésztem azokat. Ekkor tűnt fel az, hogy valamit nagyon néz, és a léptekre is figyelmes lettem, így hamarosan világossá vált előttem, mit csinál. Pár pillanatig csak döbbenten néztem, ahogy szegény pára futkos a sapkája után, melyet minden valószínűség szerint Nathan lebegtetett. Az ilyen sajnos nagyon hamar feldühített, de igyekeztem palástolni. Ennek ellenére mégis csakhamar kishíán szóvá tettem, csak azért fogtam vissza magam, mert nagy nevetésingerében végül a sapka újra tulajdonosa kezében állapodott meg. Mindegy, a fiú így is kapott tőlem egy nem épp elismerő szemforgatást.
- Hát ez nekem nem volt ilyen vicces. Valahogy nem szeretek ilyenekkel szórakozni, de, hát ízlések és pofonok. - Vontam vállat a mondókám végén, és a mosoly is visszatért arcomra. - Szegény szerintem azt sem tudta, ki tréfál vele. - Csóváltam a fejem. Aztán pár másodpercnyi gondolkodás után ismét megszólaltam:
- Visszatérve az előző témánkra, te mióta vagy itt? - Tettem fel a kérdést, ami nem keltett talán olyan unalmas hatást figyelembe véve, hogy nem azonnal kérdeztem vissza. De kíváncsi voltam rá, így nem álltam meg, akkor már egyformán tudjunk egymásról mindent, amit lehet. Egyébként is nyitott voltam bármire, így Nathan számíthatott rá, hogy nem fogom békénhagyni. Főleg, hogy elég rég volt alkalmam beszélgetni akárkivel is, és feltett szándékomban állt ezen változtatni. Bár, ebből a pár percből úgy tűnt, hogy ő sem épp a csendes fajta, aminek nagyon is örültem. Mindjárt könnyebb dolgom van. Kíváncsian vártam tehát válaszát, miközben most őt nézetm, nem a falat. |
 -szép név. Nathan.-mutatkoztam be röviden. Nekem kissé úgy tűnt eléggé magányos lehet a csajszi. Akárcsak én. Mostanában nem vagyok jó formában,az idézőjeles haverok is inkább az utcán csatangolnak és ha összefutok velük leráznak,szal tök ünalom mindenütt.Kiképzéseken sem jobb a helyzet, állandóan csak ordibálnak velem amire néha napján agresszíven reagálok vissza.Már úgy kezdem megúnni ezt az egészet.
-Új vagy itt? -tettem fel a kérdésemet. Nagyon zavaró tud lenni, ha csönd van úgyhogy ha már elkezdtem az ismerkedést akkor folytatom is.Mellesleg ki nem tud ellenállni Nath-nak? Minden lány a lábam elött hever és mégcsak könyörögni sem kell nekik...Nem lehet nagy feladat egy újabb példány meghódítása.
Közbe néha elkalandozott a tekintetem. Kiszemeltem egy ártatlan lidércet akinek a fején egy sapi volt. A tekintetemmel leszedtem a fejéről és az a szegény pára meg futkozott utána a folyosón mint egy veszett egér.Nekem meg már röhögnöm kellett tőle, úgyhogy nem tudtam többé a sapkára koncentrálni, ártatlan emberkénk pedig megkapta. |
Közben észrevettem, hogy mások is vannak a folyosón, sőt egyiküket még ismertem is, hiszen úgymond egy csapatba tartoztunk. De, mivel nagyon beszélgetett, ezért inkább nem köszöntem oda neki, eszemben sem volt megzavarni a lányt. Szóval, jobb híán tovább támasztottam a falat, s gondolkodtam. Csak az volt a baj, hogy kezdtem unni magam már eléggé, bár ennek ellenére továbbra is rezzenéstelen tekintettel bámultam a komor felületet. Azon elmélkedtem, vajon mitől lettem ennyire lehangolt? Az utóbbi napjaim szokásosan teltek, bár a kiképzések és egyéb kísérletezések mindig hoztak valami új izgalmat. Mégis, mostanában kedvetlen voltam kissé, és ezt már elég sokan megjegyezték. Rajta voltam az ügyön, hogy újra régi önmagam legyek. Csak hát kérdés, milyen hamar fog menni. Nem akarok depresszióba esni, bár azt hiszem, hogy attól még teljességgel messze állok, szerencsére. De akkor is. Rossz, mikor már az ember maga is érzi, hogy ő nem az, akinek mások látják, s főképp, akinek maga is érzi valóját.
Lassan elmehetnék filozófusnak, de tényleg. Vagy kivizsgáltatni a lelkiismeretem, ugyanis meglehetősen összerezzentem, amikor valaki odaköszönt. Főleg az lepett meg, hogy milyen közel áll hozzám, és észre sem vettem. Majdnem két métert ugrottam ijedtemben, de miután csillapítottam meglehetősen felszökő pulzusom, és az arcom is kapott némi színt, lassan az illető felé fordítottam a tekintetem. Futólag végigmértem, s elmosolyodtam. Észrevettem, hogy ő is elég egykedvűen bámulja a falat.
- Szia. - Köszöntem . - Látom, nem én unatkozom egyedül ennyire. Vagy szenvedek társasághiányban. Bár úgy látszik, ez csak eddig volt így. - Elég hallkan fejeztem be a mondatot, és csak reméltem, nem tart hibbantnak, hogy így össze-vissza, és főleg ilyen sokat fecsegek. Amúgy is szokásom volt, de akkor méginkább, mikor sokáig egyedül voltam, aztán hirtelen valaki az utamba botlott. Bár, talán nem nézem ki egy idegesítő plázacicának, aminek örültem, hiszen tényleg nem voltam az. Azért tartottam egy gyors önvizsgálatot, s reméltem, hogy most, mivel újra van kihez szólnom, legalább részben visszanyerem örök vidámságom, és az igazi énem. Legalábbis idővel. Pillantásom eközben elkalandozott, s tekintetemmel követtem a távozó csapatot. Aztán kérdése hallatára visszafordultam a mellettem felé.
- Maire Vagyok. - Feleltem kissé röviden, de az arcomon ismét megjelent egy kedves mosoly. Valamiért a bemutatkozást mindig is utáltam, ezért nem kérdeztem vissza az ő nevére, gondoltam, csak elárulja, ha már megkérdezte tőlem is. Ha meg nem, akkor maximum később megkérdezem. Úgy már nem lesz annyira zavaró. Most kíváncsian néztem rá, reakcióját várva. |
 mikor lenézett a lábára akkor én is odapillantottam. volt a nadrágján egy csúnya szakadás és a lábán sérülés. nem értem, hogy lehetett ilyen szerencsétlenül elesni na minegy is. Már láttam rajta, hogy olyant káromkodna, csak gondolom nem merte kimondani, de tisztán látni lehetett.
-igen megyek. -én nem féltem az orvosoktól mivel rajtam nem kísérleteztek hálistennek.. Ahogy nézett rám azokkal a kiskutya szemekkel... cuki volt. A nevetése meg méginkább.Erre én csak mosolyogtam. Aztán elindultunk az orvosihoz. /folyt rendelő |
 A tekintetem a lábamra vándorolt, mert valami csípő érzést véltem felfedezni a térdem felől. Csak akkor tűnt fel, hogy kiszakadt a gatyám, és lehorzsoltam a térdem. Kedvem támadt sikítozni és dühöngeni az egyik kedvenc ruhadarabom miatt, de az nem én lettem volna. Én leginkább káromkodni szoktam, és most is elég cifra mondatok fordultak meg a fejemben, de végül türtőztettem magam. Sean kérdésére elgondolkodtam. - Mehetünk...vagyis...bejössz velem az orvosiba? - pillogtam le a térdemre, aztán újra a fiúra, és kölyökkutya szemeket meresztettem. A hatos projekt tagjaként én is sok kísérleten mentem át, és...féltem az orvosoktól. Szóval ha a fiú nem jön velem, akkor inkább rajzolok magamnak valami fertőtlenítő cuccot. Nem bírtam sokáig a szempillarebegtetést, így a végén felnevettem. |
 mikor elkezdett magyarázkodni, hogy a padló hibája mert csúszik csak mosolyogtam
-jó nembaj. nem kell magyarázkodni. de mi szerintem megyünk is tovább. vagy ne? vagy igen? -néztem Mich-re. végülis olyan tekintetben szimpatikusabb volt, hogy nem volt olyan túlságosan szórakozott és fegyelmetlen.pont jó. igaz nem volt valami túl barátságos először dehát kicsit meg kell puhítani aztán...
miután felállt a csaj én talán a zavaródotttságtól is arrébb mentem. végülis szerintem jófejek voltak csakhát mégis tovább álltam. egy csaj mellett a falnak dőltem.
-hello. -csak néztem magam elé.igaziból már erősen vágytam a társaságra. túlságosan unalmas volt.csak az előző csipet -csapathoz azért nem csatlakoztam mert biztos csak zavartam volna őket. de az a kis vörös hajú egyedül volt, úgyhogy nem is értem miért zavarhattam meg azzal, hogy odamegyek. a meglátásom szerint mindenkinek jól esik ha nem kell egyedül bámulnia a falat. ketten sokkal izgibb.
-mi a neved?-törtem meg a csendet |
Azt mondják, ez a hely népes. Végül is egyet lehet érteni a feltevéssel, miszerint ez igaz, csak tudni kell, hogy hol keresd mindazokat, akik valamilyen okokból kifolyólag kénytelenek itt tengetni napjaikat. Ahogy a folyosókat jártam, mégsem tudtam volna elhinni az előbb leírt mondatot. Annyira kihalt volt minden, hogy, ha nem ismertem volna a központot elég jól, valószínűleg megrémülök, esetleg kísértetiesnek találom a környezetet. De voltam annyira magabiztos, hogy a félelem hurka ne fonódjon rám, és határozott léptekkel haladtam előre, de egyáltalán nem gyorsan, teljesen ráérősen. Elég fárasztó napom volt, ráadásul minek siessek, ha végre van egy kis szabadidőm és semmi dolgom sincs jelenleg? Körbenéztem, és megállapítottam, hogy még mindig rámtör az unalom az egyhangúságtól, amit látok, a sok zárt ajtótól, amiknek körülbelül a feléről tudtam, milyen helyiség tartozik hozzájuk, avagy mi rejtőzik mögöttük. Bár nem voltam benne biztos, hogy a többiről szerettem volna tudni bármit is. Miközben így töprengtem, még meg is álltam egyszer, s pár pillanatig gondolkodó arcot vágtam. Kezdett idegesíteni, hogy egyedül vagyok. Nagyon hamar meg tudtam volna őrülni társaság nélkül azt hiszem, de mivel eddig nem voltam sokáig magányomban, még nem feszítettem túl a határaimat. Hiszen még épelméjű vagyok. Remélem, sokáig az is leszek. Végül az egyik falhoz sétáltam, s hátamat nekidöntve csak a padlót néztem magam előtt. Elmehettem volna valami olyan helyre, ahol biztosan tudom, hogy mások is lesznek rajtam kívül, mégsem tettem. Azt hiszem, a szerencsémre vártam, valahogy lusta voltam jelen pillanatban a megváltó társaság elébe vágni. Úgy döntöttem, inkább relaxálok kicsit, ha már van rá időm, hiszen tényleg fáradt voltam. Közben reméltem, nem fogok elaludni. Így csak álltam a falnál, és fizikailag igyekeztem kissé kipihenni magam, miközben agyamban szüntelen kattogtak a gondolatok. |
A velünk jövő másik lányra rá se néztem. Tudtam, hogy magában iszonyat jól szórakozik a bénaságomon... Hagytam, hogy a fiú felráncigáljon a földről. - Kösz - biccentettem zavartan és odaoldalaztam Seanhez. Nem tudom, miért. Ő valahogy kevésbé volt számomra idegen és ijesztő. - Ühüm, jól - rántottam meg a vállam és felnéztem a tetőre, mintha szörnyen érdekes lenne. Nem volt az. Milyen meglepő! A kínos csöndbe nem bírtam ki, hogy ne szóljak bele, szóval a föld felé böktem a fejemmel. - A padló hibája. Csúszik - magyaráztam "csak úgy mellékesen" a bénaságomat. |
láttam, hogy errefele jön pár lidérc de nem is nagyon izgattam magam miattuk. elvégre már legalább 50-en elmentek még mellettem.aztán hopp elesett az egyik kiscsaj... hát igen. letérdelt elöttem XD
-hoppáá. -felsegítettem. a másik pasi meg helyettem is megkérdezte, hogy jól van-e. eléggé nagyot borult.de ez is csak azzal fordul elő aki él.
nem nagyon kedveltem az épület ezen részét. túl sötét volt és horrorisztikus. Tele mindenhol láthatatlan érzékelőkkel akik azon nyomban kiszúrják ha ember lép a központba. Kamerák is voltak.
Megpróbáltam tartani a tempót.
-Miről? -kérdeztem mikor Mich elesett.Az elötte álló srác felsegítette,de én is odamentem.
-jól vagy?
|
Elhúzott szájjal léptem be a központba. Itt minden olyan unalmas szokott lenni, hogy az embert az őrületbe kergeti. A folyosó egyébként eléggé horrofilmbe illő volt, én meg csak jobbra-balra kapkodtam a tekintetemet. Egy dologtól féltem, az a sötétség volt. A kínos csönd sem segített rajtam, szóval szaporábbra vettem a lépteim. - Beszéljünk valamiről. - böktem oda a mellettem haladóknak, közben pedig megbotlottam valamiben. Hason elterülve néztem fel a falnak támaszkodó emberkére. Nincs is jobb, mint valami idegen előtt pofára esni. |
Nathan
A pontból akartam B-be jutni a saját unottságomba. De aztán úgy döntöttem leállok... Nekitámaszkodtam a falnak és néztem ki a fejemből. Kíváncsi voltam jön-e egy ismerős arc errefelé. De egy ideig senki. Csak ujjoncak jártak keltek. Arégi haverok sehol. |
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
