|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.11. 16:17 - |
 |
[57-38] [37-18] [17-1]
Azonnal rávágtam volna, hogy igen, rohadt éhes vagyok! De eszembejutott, hogy fogyózom. Viszonylag nehezen hízó típus voltam mindig is, akin tényleg nem látszik meg, akármennyit eszik, viszont ez azzal járt hogy azon paráztam mikor szedek fel 1-2 kilót. Ebből kiindulva inkább koplaltam, minthogy esetlegesen megtörténjen a hízás. Így hát csak szótlanul enyhén megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy nem vagyok éhes. |
A lányra néztem és vártam, majd a tévére. Egyszerre csomó kérdés ötlött fel bennem,de nem tudtam megfogalmazni egyiket se. A torkomban gombóc nőtt és mintha nyelvem felmondta volna a szolgálatot. Szívesen elkezdtem volna locsogni mint a vízfolyás,de a levegőben iszonyatos feszültség uralkodott. Azt hiszem én voltam az oka. Elmegyek a konyhába és vissza se jövök szerintem,bár nem tűnt túl bölcs döntésnek. |
 úgy éreztem, hogy rajtam sült ki minden energiája és érzése a két csajnak. mintha én valami köldök funkcióját tölteném be. az is csak összeszedi a pöszt. XD
Stephanie túl szótlan lett lehet, hogy éppen Maya miatt... a másik lány meg még mindig ideges. ez így jó... :S
-én nem vagyok éhes. bár azért ki tudja.lehet megennék egy virslit vagy nem tudom... Te Steph? |
-Khm..bocs, persze, csak..hagyjuk nem érdekes.
Miért úgy mutatkoztam be hogy hello,a nevem hülye!? Oké, semmi bajom nincs velük, azt hiszem elég szimpatikusak. Legszívesebben fejbe lőttem volna magam. Megkordult a gyomrom,valószínűleg az idegességtől.
- Nem vagytok éhesek? Vagy merre van a konyha?
Majdnem elsülyedtem szégyenben, viszont nem akartam felrántani a kapucnit,hisz nem bántottak még. Legszívesebben felfaltam volna egy egész elefántot is. Attól féltem aktiválom a pajzsot véletlen és repülnek a falnak, sajnos fogalmam sem volt kell irányítani. |
Oké, nem válaszolt. Észben tartom, hogy legközelebb így legyek kedves az emberekkel. Utáltam az ilyen helyzeteket, én jópofizzak, míg a másik még csak fele ennyit sem tenne meg. Megesett már párszor, de én hülye sosem tanulok belőle. Szokásom volt túlreagálni a dolgokat, ezt viszont inkább egy lemondó váll megvonással reagáltam le. Érdekes.. Mindenesetre inkább a tv felé vetettem a tekintetemet, azt kezdtem el némileg szugerálni. |
úgy éreztem rosszat mondtam ezzel... Maya nagyon feszült lett és szerintem, bár hozzáteszem nem tudom miért de a fegyvert is hozzámfogta volna.
-úgy, hogy itt mindenki lidérc és senki sem bánt senkit.-mondtam a lehető legnagyobb nyugodtsággal. majd a kezemmel mutattam, hogy higgadjon le.-csigavér. |
Maya
Nagyot néztem és a fiúra meredtem. Majdnem felsikoltottam és egyszerre röhögtem volna is. Ajaj...ez meg mire célozgathat? Okéé, felkerültél Kevin a gyanusítottak listájára. Valahogy rájöttem hogy biztonságban vagyok, hisz ez kész bevehetetlen! Igaz a külvilágtól elzár,de bent nem véd meg a gyilkosoktól! Felhúztam a szemöldököm és kérdőn néztem rá.
- Hogy értve?- szívesen rászegeztem volna valami fegyvert hogy megtörjön,de nem volt nálam semmi használható. Főleg hogy a késem nem volt meg már reggel óta. |
na legalább odaült mellénk. ez jó.
-Kevin -mondtam meg a nevem. még mindig az volt az előérzetem hogy roppant ideges a kiscsaj. Steph kérdezett tőle valamit. én meg Maya felé fordultam válaszát várva.
-nyugi... nem fogunk megenni! -a szokásos lazaságommal oldottam a feszültséget és egy kis poénnal. -itt vagy a legnagyobb biztonságban-tettem hozzá |
Maya
-Ühüm.- válaszoltam tömören.
Úgy első ránézésre nem tűntek pszihopata gyilkosoknak, de hát a látszat néha csal. Azért reménykedtem, hogy nem én leszek a következő áldozat. Eljátszottam a gondolattal,hogy ők ketten együtt dolgoznak és lidérceket nyírnak ki. És engem bíztak az elfogásukkal, terveket szőttem,hogyan kapnám el őket és eseteleg hogy ölnének meg. Tudom hülyén hangzik de csak itt tudtam lekötni magam. Jobb mint halálra unni magam és kilyukasztani a nézésemmel a falat. |
- Stephanie. - Biccentettem felé egy mosoly kíséretében. Kicsit olyan érzésem volt, mintha félne tőlünk. Nem konkrétan tőlünk, hanem az emberektől, összességében. Ezt nem a csendességéből szűrtem le, mert az mindenkivel megesik, hogy nem tud mit mondani, ha ideges. Viszont nem nézett fel, egyáltalán nem, inkább a padlót tanulmányozta, amin ezek után már nem csodálkoztam. Kiegyenesedtem. - Új vagy? - Néztem rá kissé érdeklődően félrebillentve a fejemet. |
Maya
Lassan bólintottam egyet és odaléptem hozzájuk. Közben folyamatosan a földet néztem, kicsit furcsa volt velük egy légtérben lenni, főleg hogy nem rohannak és ordítják: Lidérc! Segítség lidérc! Szóval elég kellemes volt a légkör. Csodáltam hogy milyen lazán tudnak beszélgetni,biztos jó rég óta barátok. Az agyam zakatolt, nem tudtam mit mondani,hisz nem sokszor vagyok olyan helyzetben hogy beszélni kéne. Nem akartam zavarba hozni őket vagy ilyesmi, persze nem félek tőlük,csak általában minden idegen emberől,ez esetben lidérctől.
- Maya vagyok.-próbáltam feloldani a bennem rejlő feszültséget és ellazulni. |
-jah értem. én szinte bármit képes vagyok megjegyezni. -majd az új lányra emeltem a tekintetem újra. kicsit furcsa volt. Én azt gyanítottam csak most jött ide. Szótlan volt és félénk. Úgy döntöttem oldom kicsit a helyzetet
-gyere ülj le mellénk. -szóltam hozzá. bár amilyen félénk volt megvolt bennem az a válaszlehetőség, hogy esetleg nem szól semmit vagy ilyesmi. nem szeretem ha feszült a légkör |
- Hát.. nem. Igazából amúgy sincs jó memóriám, úgyhogy felesleges is lenne számolnom. - Időközben feltűnt hogy rajtunk kívül más is van itt. Eleinte megörültem, hiszen egész nap erre vágytam, hogy végre ne legyek egyedül, vagy legalábbis emberek vegyenek körül. Aztán ahogy jobban megfigyeltem a lányt nagyon furának tűnt. Főleg azért, mert mintha a földbe gyökereztek volna a lábai, nem akart mozdulni. És a szótlanság.. Na jó, azért az annyira nem volt gáz, de látszott rajta hogy nagyon megvan szeppenve, talán a társaság miatt.. Ki tudja. Mindenesetre nem akartam bunkónak tűnni, úgyhogy a rövid elmerengésem után megszólaltam. - Szia. - Köszöntem úgy, hogy ő is meghallja, majd egy kedvesnek tűnő mosolyra húztam a számat. |
Maya
Tátott szájjal figyeltem, alig bírtam megszólalni. Persze amikor társaságban vagyok azonnal berezelek. Végül gyorsan becsuktam a szám és elfordítottam a fejem.
-he...hello.-hebegtem mint egy ijedt kis macska.
Továbbra is a cipőmet figyeltem,meg néha a falat. Mit is akartam egyáltalán itt? Igen, most már tudom, semmi kísérteties nincs itt szerencsére. Összehúztam magam és nem szólaltam meg. |
nem értettem mi lehet neki olyan kényelmetlen dehát végülis nem rám tartozott az ügy.
-nem tudod pontosan? -kérdeztem. én számolom, hogy mióta lakok itt. napra pontosan 1 éve. -hát azért nem olyan sok. ki lehet azt bírni. főleg ha van kit szivass. meg ha vannak haverjaid akkor tűrhető az eset. -addigra már teljesen hozzászoktam ehhez az egész lidérces dologhoz. bár nem értettem miért így neveztek minket el... sehogyse illik ránk a lidérc szó. -néha unalmas... néha jó... mikor milyen. a kiképzések alól meg lógni jó. már ismerem az edzőket is, hogy melyik órájára érdemes bemenni és melyikre nem. van egypár bunkó tanítvány is úgyhogy miattuk rossz. de folyamatosan jönnek újak akikkel viszont jól ki lehet jönni részben azért is mert még sokkolva vannak ettől az egésztől -válaszoltam. már rojtosra beszéltem a számat de nem zavart a sok kérdés. aztán kinyitódott az ajtó. egy csaj jött be. nem ismertem.
-szia!-köszöntem oda neki. |
Maya
Elkeseredetten bolyongtam az épületben, hol a fenébe lehetek? Szerintem már vagy háromszor körbe jártam az egész hadiszállást, de egy lelket se láttam! Kezdett kísértetiesnek tűnni ez az egész, nem bírom a nagy tömegeket,de muszáj valakiket találnom. Vagy valami élőlényt, mondjuk nem ellenséget. Már teljesen kivel esetleg mivel találkozott,csak legyen itt valaki. Félelmetesen kongott az ürességtől az útvesztőnek tűnő épület. Majd meghallottam valakiket, beszéd foszlányokat és kilyukadtam egy nagy teremben. Majdnem elkezdtem ugrálni örömömben, végre emberek! Bár mocorgott bennem a kétely, hogy ellenségek is lehetnek. Akkor vagy elfutok vagy lekaratézom őket. Megálltam az ajtó mellett és csöndben néztem őket. Megkönnyebbültem és érdeklődve figyeltem a csizmám orrát. |
- Sehogy sem jó. - Biggyesztettem le az ajkaimat, majd végülis akármilyen kényelmetlen volt még így is leálltam a helyezkedéssel, reménytelennek tűnt a helyzet. - 1 hónapja.. Talán. - Válaszoltam végül. Igazából én nem számoltam, mennyi ideje vagyok itt, csak saccoltam. - 1 éve? Az sok idő.. - Tettem hozzá. Nagyjából még mindig sokkhatásban voltam ezzel a dologgal kapcsolatban, mármint, ez a lidérces ügy.. Mintha egy filmben lennénk, pedig nem. - És milyen itt élni? - Reméltem, hogy nem tartja idegesítőnek azt, hogy érdeklődöm, de egyenlőre inkább ezt tettem, minthogy csendben legyek. Valahogy én és a csend nem voltunk valami jó barátok.. |
 figyeltem ahogy helyezkedik...
-na mivan? csak nem kényelmetlen? szerintem nincs ezzel semmi baj. -hátradőltem. az MTV-n megint vmi baromság ment úgyhogy semmi kedvem nem volt már tévézni. kicsit elgondolkodtam az élet nagy kérdésein aztán Stephanie kizökkentett a gondolatmenetemből.
-1 éve itt élem a mindennapjaim. -feleltem szűkszavúan. -te? |
- Hát.. elmegy. - Engedtem el egy mosolyt, majd elkezdtem helyezkedni a kanapén, rohadt kényelmetlen volt, akárhogyan is próbáltam elhelyezkedni. Közben azért figyelgettem a TV-t, ahol természetesen már nem zene ment, hanem valamilyen műsor.. Igazából nem ismertem, de biztosan ismétlés volt, mindenesetre egy időre lekötött. Utáltam a csendet, ami most uralkodott úgyhogy elkezdett azon kattogni az agyam mit mondjak. A végén még feláll és itthagy. Kínos lenne.. - Mióta vagy itt? - Érdeklődtem. Természetesen nem arra gondoltam, hogy mióta TV-zik, inkább arra, hogy mikor került ide, konkrétan. |
hallgattam a képességéről szóló rövid bemutatást.
-az milyen királyság már! olyan nekem is jól jönne! -szerintem az nagyon hasznos képesség és sokkal jobb és veszedelmesebb mint az enyém.
a suliról meg még annyit, hogy én borzasztóan utáltam az iskolámat... annyi k*cs*g volt ott, hogy 2 kezemen nem tudtam volna megszámolni |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
